Zsidró Tamás: Féltem, hogy megvakulok!
Észnél volt Zsidró Tamás, és azonnal segítséget hívott, amikor elhomályosult előtte minden. A kórházban sürgősen megműtötték, mert két helyen is kiszakadt a tartóhártyája.
Komoly pánik tört ki a napokban Zsidró Tamásnál – tudta meg a Bors. A mesterfodrász egyik reggel ugyanis arra ébredt, hogy homályosan lát. Egy másodperc alatt végigfutott rajta a rémület: mi lesz, ha nem láthatja többé imádott fiait, vagy nem hódolhat szeretett hivatásának, a fodrászatnak? A hajszobrász csak a Borsnak beszélt élete legrémisztőbb óráiról, amikor attól rettegett, megvakul.
– Átlagos napnak indult a múlt hét péntek is. Felébredtem, tettem-vettem, s arra lettem figyelmes, a jobb szemem villódzik. Először betudtam annak, hogy az időváltozást most biztos nem a fejem, hanem a szemem jelzi – kezdte lapunknak Zsidró.
– Elindultam a fodrászüzletbe, de beérve már nemcsak vil- lódzott, hanem teljesen elhomályosult a látásom. Na, akkor azért már kicsit megijedtem, mondom, ez itt valami más lesz… Szerencsére egy kedves barátom villámgyorsan intézkedett, és egy óra múlva már egy neves szemész professzor klinikáján, a vizsgálószékben ültem. Rendesen be voltam rezelve, és alig láttam valamit, de a feketeleves még csak ezután jött – emlékezett a sztárfodrász, akit legnagyobb megdöbbenésére rögtön benn is tartottak a kórházban.
Az orvosok ugyanis megállapították, hogy Zsidró jobb szemének tartóhártyái két helyen is kiszakadtak, ami bármikor tovább-, és végül leszakadhat, azon pedig már csak egy kockázatos, többórás szemmű- tét segíthet, ha egyáltalán meg tudják menteni a szeme világát.
– Bevallom férfiasan, nagyon féltem, hogy megvakulok a jobb szememre, úgyhogy azt csináltam, amit javasoltak: beleegyeztem az azonnali műtétbe. Végül lézerrel úgymond „visszahegesztették” a leszakadt hártyákat, és szerencsémre már aznap otthon lábadozhattam – mondta mára maga mögött hagyva az ijesztő esetet a sztárfodrász, aki sem a látásából, sem a humorérzékéből nem veszített.
– Szóval, ha úgy hagyom, azután csak aszimmetrikus frizurát vágok – nevetett fel a sztori végén Zsidró, akiben jókedve ellenére azért mély nyomot hagyott a váratlan procedúra.
– Az ember hajlamos elhinni, hogy halhatatlan, vele semmi sem történhet. Én alapvetően egy optimista, jó kedélyű pali vagyok, de azért ez az ijedelem elgondolkodtatott. Rettenetes volt belegondolni is, hogy ne adj isten nem láthatom a fiaimat, vagy többé nem foghatok ollót a kezemben – mondta őszintén a hajszobrász, aki a kiváltó okot azonban ma sem tudja.
– Dr. Kiss Huba és prof. Nagy Zoltán Zsolt, az orvosaim azt mondták, valószínűleg megerőltettem magam sport közben, vagy hirtelen túl nagyot emeltem. Ímmel-ámmal eddig is odafigyeltem az egészségemre, de azt hiszem, ez egy komoly intő jel volt, hogy ezután sokkal jobban vigyáznom kell magamra.
Forrás: borsonline